Van-e valamilyen feladata az életében?

Ezt a kérdést is feltettük 2016. február 3-án az éves kérdőíves kutatás során a hajléktalanszállón és közterületen élő hajléktalan embereknek. 10 206 hajléktalan ember válaszolt a kérdésekre önkéntes alapon. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy van-e valamilyen feladata az életben. Győri Péter összegzéséből kiderül, hogy bár a válaszadók negyede nem válaszolt a kérdésre, és minden harmadik azt fogalmazta meg, hogy nincs semmilyen feladata életében, azért olyanok is voltak, akiknek van. Minden harmadik válaszadó szeretne valamit, leginkább saját magát megváltoztatni. Minél fiatalabb valaki, annál inkább lát még maga előtt feladatot, és minél több gyereke van, annál nagyobb az esélye, hogy szeretne valamin változtatni!

A hajléktalan nők lényegesen nagyobb százaléka érezte úgy, hogy van feladata az életében. Bár itt is a megváltozás állt első helyen, sokan érezték úgy, hogy a gyerekeikkel, unokáikkal kapcsolatban van még feladatuk, esetleg a párkapcsolat terén. Majdnem százan beszéltek a gyerekek felneveléséről és konkrétan a gyerekek „visszaszerzéséről” („gyerekeimet visszahozni”, „gyerekeimet kihozni állami gondozásból”, „kislányomat magamhoz venni”, „unokámat elhozni a nevelőszülőktől”, „gyermekeimet visszakapni”). 14 hajléktalan nő szeretne gyermeket szülni! További száz hajléktalan nő beérné avval, hogy „gyerekeimmel találkozni”, „unokáimat látni felnőni”, „közelebb kerüljek a gyerekeimhez”, „boldognak látni gyermekeimet!”. Meglepően sokan említettek a gyerekekkel, unokákkal kapcsolatban támogató szülői, nagyszülői feladatot: „a gyerekem jövőjének biztosítása”, „gyerekeket támogatni”, „segíteni az unokák felnevelésében”, „fiamat segíteni anyagilag”, „még két gyermekem kell támogatnom”, „gyerekemet útjára indítani”. Úgy tűnik, hogy attól, mert valaki hajléktalan élethelyzetben él, még ugyanúgy feladatának érezheti a gyermekei támogatását, mint a szerencsésebb helyzetű anyatársak.

Egy másik kérdés így szólt: „Mi az, amit biztosan megváltoztatna, ha hatalmában állna?”. A hajléktalan nők válaszai leginkább a pénzzel, megélhetéssel, lakással, lakhatással, illetve munkával voltak kapcsolatban. E három persze nem független egymástól, ahogy a válaszokban is sokszor keveredett: „aki dolgozni akar legyen munkája, és olyan fizetése, amiből meg tud élni, lakást fenntartani”, „mindenkinek legyen lakása, munkája”, „minden rászorultnak adnék lakást és megfelelő jövedelmet”, „ha dolgozom, meg tudjak élni, és nem közhasznúként dolgozni”, „munka, fizetés kell” „több fizetés, segély, lakás, munka”, „magasabb fizetés, ami elég a megélhetéshez”… Bár sokszor vádolják azzal a hajléktalan embereket, hogy „ingyen lakást” szeretnének, a hajléktalan nők e válaszaiból nem ez látszik. Sokkal inkább az, hogy a jelenleg számukra elérhető munkalehetőségek sem biztosítanak akkora jövedelmet, amelyből a lakhatásukat önállóan, a hajléktalan ellátó rendszeren kívül biztosítani tudnák!

A változtatási javaslatok között az általános vagy személyes célok mellett megjelennek olyan szakszerű rendszerszintű javaslatok is, melyeket különböző társadalmi mozgalmak is zászlajukra tűztek, mint pl. „mindenkinek lenne lakása”, „több önkormányzati lakás”, „az Alkotmányban visszaállítani a lakhatási jogot”, „lakhatáshoz való jogot”, „lakáslehetőséget mindenkinek”, „szociális bérlakások számának növelése”, „törvényt a megélhetésért” vagy „több pénzt adnék a közmunkásoknak”. Az érintetteknek a hangja a kérdőíven keresztül eljut a szélesebb nyilvánosság és a döntéshozók elé.

Kedves Érdeklődő, köszönjük, hogy elolvasta cikkünket! Ajánljuk figyelmébe kampányunk többi írását is, amelyek elérhetőek itt.