„A városi lakosság életének egyik legfontosabb problémája a lakáskérdés, amely akörül forog, hogy a lakosságnak ez az elsőrendű életszükséglete adott helyen és időben megfelelő módon miképp elégíthető ki. Ha adott helyen és időben a lakások kellő mennyiségben, minőségben és megfelelő ellenértékért nem állanak rendelkezésre, ez a hiány a társadalom életében kisebb-nagyobb zavarokat okoz.” … „A lakásszükségletnek, mint minden más életszükségletnek, kellő kielégítése nemcsak az egyéni és családi háztartás, nemcsak az egyéni boldogulás, erkölcs, kultúra alapfeltétele, hanem mellőzhetlen alapja az egészséges, rendes, civilizált, boldog társadalmi és állami életnek is. Alig van ezeknek nagyobb ellenségük a lakásínségnél…”[1]
Ezeket a mondatokat Bárczy István polgármester fogalmazta meg 1909-ben, abban az előterjesztésben, amelyet a fővárosi lakásviszonyok javítása tárgyában nyújtott be.
Bárczy iskola és lakásépítési programja rendkívül nagyléptékű beruházást szorgalmazott annak érdekében, hogy az éppen világvárossá fejlődő Budapesten a várost felépítő és kiszolgáló iparos és munkásemberek, napszámosok, ágyrajárók, a tömegszállások lakói is otthonra lelhessenek.
Eredeti javaslata szerint 5 népszállót (2200 fülkével), 2 népotthont, 3000 kislakást, további 1600 lakást fővárosi alkalmazottak számára, 500 bérlakást, 90 óvoda-iskola épületet, 60 lakást tartalmazó 3 szükség-barakkot és 400 lakót befogadni képes 3 barakkterem-telepet lett volna szükséges megépíteni a fővárosban 5 éven belül ahhoz, hogy a lakhatási szegénység érdemben mérsékelhető legyen. Az eredeti 95 millió koronás tervből végül egy 3 éves, csökkentett költségvetésű javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, majd a közgyűlés által elfogadott javaslatnak a belügyminisztérium csak egy töredékét engedélyezte, és így épült meg az Aréna (mai Dózsa György) úton – angol mintára – az első, és másig egyetlen Népszálló.[2]
A megnyitásának 110 éves évfordulóját ünneplő Népszálló nem „csak” átmeneti lakhatást nyújtó intézmény több mint 500 hajléktalan embernek, Zsolnay kútjaival, ólomüveg ajtajával, függő lépcsőházával és 110 éves padlásgerendáival nem csupán építészeti értéke a Fővárosnak, hanem egy olyan korszak mementója is egyben, amikor a város vezetése és tehetős polgárainak egy jelentős csoportja is úgy gondolta, hogy a legszegényebbek megfelelő lakhatáshoz juttatásában felelőssége van a politikai hatalom birtokosainak és a társadalom egészének egyaránt. Épp ezért ez a kerek évforduló lehetőséget ad számunkra, hogy rátekintsünk, vajon 110 év alatt mennyit változott a lakásínség, fennállnak-e azok az okok ma is, amik a Népszálló megszületéséhez vezettek, és a társadalmi szolidaritás, a politikai szándék vajon mennyiben van jelen ma a lakhatási szegénység felszámolásában.
A Népszálló építésekor Budapest az ágyrajárók városa volt: a lakások harmadában éltek albérlők. A zsúfolt lakásokban élő tulajdonosok és bérlők kényszerű egymásra utaltsága nem csak számukra volt rettentő nehezen viselhető, de közegészségügyi és közerkölcsi problémákat is okozott a város számára.
„... néha csak 3-4 köbméter levegő jut egy személyre, a lakóknak egy része nem rendelkezik ággyal és a földet vagy rothadó hálózsákok, avagy a fáradt emberek puszta testei borítják. Hozzájárul, hogy az ily bérlőkkel szemben a házfelügyelők és háztulajdonosok is igen ridegen, gyakran lelkiismeretlenül járnak el... Tényleg az időközönkint tartott rendőrségi éjjeli szemlék (razziák) gyakran százakra menő hajléktalan munkást vernek föl vasúti kocsik és raktárházakból, a csatornákból, földalatti vermekből, a ligetekben stb., néha még olyanokat is, akik a tanult szakmákban dolgoznak. A lakásnyomor következményeként kell nagyrészt tekintenünk a pálinkamérések és a lebujok fényes virágzását."[3]
Szerencsére az azóta eltelt 110 év jelentős javulást hozott a lakhatási körülmények tekintetében. Bár a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint még mindig zsúfolt lakásokban él a magyar lakosság közel 13 %-a, a 18 év alattiaknak pedig negyede (!), de a lakásállomány minősége nagyon sokat javult az elmúlt évtizedekben. Töredékére csökkent a félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakások aránya, jelentős mértékben gyarapodott a három vagy több szobás legalább komfortos lakások száma, és 1980 és 2011 között összességében 100 ezer fővel csökkent azoknak a száma, akik nem lakásban laknak. Győri Péter így ír erről: „Összességben egy nagyságrenddel kevesebben élnek ma Magyarországon olyan – a fizikai dimenzió mentén értelmezhető – lakásszegénységben, mely korábban a hajléktalanná válás „előszobájának” volt tekinthető. Ugyanakkor … megjelent és tömegessé vált a lakásszegénység egy másik formája, a lakott lakás fenntartásának, a lakhatás megtartásának, biztonságának a magas fokú kockázata.”[4]
A Habitat for Humanity Magyarország civil szervezet, számos hivatalos statisztikai adatot felhasználva minden évben elkészít egy jelentést a magyarországi lakhatási szegénységről. A 2020-as jelentésük szerint óvatos becslés alapján is azt lehet mondani, hogy a magyar háztartások nagyjából 20%-át tehetik ki azok, amelyek valamilyen módon túl vannak terhelve lakhatási költségekkel:
- lakáshitelük fizetésével 90 napon túli késedelemben vannak: 102.000 adós
- személyi kölcsönnel 90 napon túli késedelemben vannak: 71.000 adós
- közüzemi díjjal 60 napon túli hátralékban vannak: 420.000 háztartás[5]
Az elmúlt években átlagosan 3000-3600 embert lakoltattak ki évente, nagyrészt árverés következtében, ez 2020-ban csökkent csak le körülbelül a felére, a pandémia miatt vészhelyzetben kihirdetett kilakoltatási moratóriumnak köszönhetően.[6] A kilakoltatások sokszor kis tételű (ötmillió forint alatti) adósságok miatt történnek, és jellemző, hogy egy-egy adósnak több különböző típusú tartozása van. Gyakori (az esetek 60%-a), hogy az ingatlan értéke nem fedezi a tartozás teljes összegét. “Mindebből arra lehet következtetni, hogy jellemzően a rossz anyagi helyzetű adósok esetében kerül sor ingatlan árverésre, és sok esetben szegénység, adósságcsapda miatt való lakásvesztésekről van szó.”[7]
Mivel a rendszerváltás óta hazánkban egy szinte kizárólag magántulajdonra épülő, meglehetősen torz lakáspiac alakult ki, a megfizethetőség problémái nem csak a lakásfenntartás költségeiben jelentkeznek, hanem a lakáshoz jutás nehézségeiben is. Az önkormányzati lakások aránya a lakásszektoron belül rendkívül alacsony: 4-5%, és évente körülbelül ezerrel csökken a közösségi fenntartású lakások száma. Az elmúlt évtizedben a lakásárak és bérleti díjak folyamatosan növekedtek. „A 2011 óta feladott albérlet-hirdetések adatai szerint országosan és a megyeszékhelyeken nyolc év alatt majdnem 90 százalékkal nőttek a lakbérek, míg Budapesten közel 130 százalékkal.”[8] A bérek növekedése nem tartott lépést az egyre növekvő lakáshoz jutási és lakásfenntartási költségekkel.
A Habitat for Humanity Magyarország becslései alapján mintegy 3 millió ember él ma hazánkban lakhatási szegénységben, ők azok, akik megfizethetőségi, jogi, területi vagy lakásminőségi problémákkal küzdenek. Ők a ma lakásínségben szenvedői.
Az elmúlt 30 év lakáspolitikai intézkedéseit Czirfusz Márton és Jelinek Csaba: Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben című írása alapján foglaljuk össze.[9] A szerzők kiemelik, hogy:
- a rendszerváltás óta egyik kormánynak sem volt elfogadott, átfogó lakáspolitikai koncepciója, a lakáspolitikai eszközökről szóló jogszabályok folyamatosan és sűrűn változtak, kiszámíthatatlanná téve a lakástámogatási rendszert;
- a kormányzaton belül – politikai kurzustól függetlenül – többnyire nem volt önálló képviselete a lakáspolitikának, az ezzel kapcsolatos feladatok, felelősségi körök és költségvetési források is szétszabdalva, építőipari, pénzügyi, családügyi kormányzati céloknak alárendelve jelentek meg;
- a szociálpolitikai szempontok nem voltak meghatározóak a lakhatási célú támogatásokban, így ezek az eszközök jelentős mértékben a jobb módú társadalmi csoportba tartozókat támogatták, és nem tudtak érdemben hozzájárulni a lakhatási szegénység mérsékléséhez;
- az állami bérlakás növelő program (2000-es évek eleje), és a Nemzeti Eszközkezelő program köztulajdoni lakásvagyont bővítő hatásai – annak ellenére, hogy tízezres nagyságrendben értek el embereket – eltörpülnek a privatizáció okozta közösségi használatú lakásvagyon csökkenéséhez képest;
- politikai, ideológiai okokból a legnagyobb költségvetésű lakáspolitikai eszközök folyamatosan és következetesen a magántulajdonhoz jutást támogatták, bár ezek a támogatások folyamatosan változtak (több mint 50 féle ilyen eszköz volt a 30 év alatt), és az általuk megcélzott támogatotti kör sem volt ugyanaz, közös vonásuk, hogy nem érték el a lakhatási szempontból leghátrányosabb helyzetűeket;
- a rezsiköltségek megfizethetőségére sem sikerült átfogó megoldást találni: a bárki számára elérhető lakásfenntartási támogatás és adósságkezelés megszűnt, a rezsicsökkentés sem éri el a leghátrányosabb helyzetben élőket, és sokkal nagyobb arányban támogatja azokat, akik nagyobb fogyasztással – és így feltehetően jobb anyagi helyzettel rendelkeznek;
- mivel nincsen és soha nem volt átfogó lakáspolitikai koncepció, a lakáspolitikai eszközök eredményeit mérő monitoring rendszer sem létezik, az egyetlen sikerességi kritérium az, hogy mennyi pénzt költ az állam a lakhatás támogatására.
„Az állam lényegében kivonult a lakásügy érdemi megoldásából, és a lakásügy az építőipari, pénzügyi, családügyi kormányzati lobbicsoportok foglyává vált, ahol a mindenki számára elérhető és megfizethető, a jelenleginél kevésbé magántulajdon-domináns lakhatás mint alapvető cél politikai oldaltól függetlenül eltűnt a politikai elit és a szélesebb közvélemény lehetőséghorizontjáról.”[10]
És mit jelent mindez a Népszálló mai lakói számára? Végletesen beszűkült kiutakat a lakhatási krízisből. A kutatások szerint többezer olyan ember él a ma hazánkban hajléktalanszállásokon, aki megfizethető árú lakhatás hiánya miatt élnek csak szociális intézményben, annak ellenére, hogy képesek lennének önállóan lakni.[11]
Budapest városvezetése pedig újra zászlóra tűzte a legelesettebbek lakhatáshoz jutásának támogatását. Az Otthon Budapesten – Integrált Településfejlesztési Stratégia[12] (ITS) Budapest fejlesztési irányait jelöli ki – az európai uniós költségvetési ciklushoz igazodva – 2027-ig szólóan, megfogalmazza azokat a fő célokat, amelyek kapcsán a Fővárosi Önkormányzat vezető és kezdeményező szerepet vállal. A dokumentum kiemelt helyen kezeli a megfizethető és jó minőségű lakhatás feltételeinek bővítését, az alábbi célokat kitűzve:
- átfogó, fővárosi szintű lakáskoncepció kidolgozását a kerületekkel együttműködve a megfizethető lakásállomány növelése érdekében;
- Fővárosi Lakásügynökség létrehozását, amely részben a Fővárosi Önkormányzat, részben a kerületi önkormányzatok tulajdonában, részben magántulajdonában lévő lakások átvételével és bérbeadásával nyújt biztonságos és megfizethető lakhatási lehetőségeket;
- kollektív tulajdonú lakásszektor létrehozása érdekében mintaprojektek indítását fővárosi tulajdonú ingatlanok bevonásával, amelynek célja, hogy a piacra belépni nem képes középjövedelmű háztartások számára megfizethető lakhatási megoldást nyújtson a családok saját forrásaira is támaszkodva;
- a fővárosi tulajdonban lévő telkek és lakáscélú üres ingatlanok felhasználását a megfizethető lakhatási lehetőségek bővítésére, együttműködés a kerületekkel (kerületi tulajdonú ingatlanok bevonásának, közös bérlakás-építési projektek lehetőségének vizsgálatát);
- a meglévő, fővárosi tulajdonú lakóházak energetikai korszerűsítését, a lakásállomány igazságos és hatékony kezelését, a felújítási és korszerűsítési munkálatok felgyorsításával a jelenleg üres lakások bérbeadását;
- a kerületi önkormányzatokkal együttműködve olyan átfogó szabályozás bevezetését, amely Amszterdam, Berlin vagy London mintájára korlátozott időre teszi csak lehetővé egész lakások szállodaként való üzemeltetését;
Az ITS-re alapozott konkrét projektjavaslatok megtekinthetők itt: https://otthonbudapesten.hu/its2027-projektek.html
A projektek közül megkezdődött például az idén második körben meghirdetett Részvételi vagy Közösségi költségvetési programnak a megvalósítása, évenként 1 milliárd forintos keretösszeggel. A 2020-2021-es közösségi költségvetési ciklusban 50 millió Ft-ból valósul meg a résztvevő állampolgárok által számos szavazattal támogatott program, amely otthon nélkül élők lakáshoz jutását segíti. Az Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek projektben fővárosi vagy kerületi tulajdonú, üresen álló lakásokat vagy lakhatásra használható ingatlanokat újítanak majd fel civil szervezeti segítséggel és az érintettek önkéntes munkájával, és az így kialakított lakásokat, lakóegységeket rászorulók számára adják bérbe.
2021 szeptemberében az Az Utcáról Lakásba! Egyesület és a Városkutatás Kft. szakértői bemutatták a Fővárosi Lakásügynökség elindításáról szóló részletes javaslataikat. A javaslatok kidolgozására a Főpolgármesteri Hivatal munkatársainak a közreműködésével került sor. A lakásügynökségi modell célja, hogy a megfizethető bérlakás-szektor bővítésével enyhítse a lakhatási válságot. A javaslat – amelyet a Fővárosi Közgyűlés még nem tárgyalt meg – itt olvasható el: https://utcarollakasba.hu/wp-content/uploads/2021/09/Fovarosi-Lakasugynokseg-cselekvesi-terv-hosszu_HU_final.pdf
Az eddig megvalósult lakhatást segítő intézkedések közül ki kell emelnünk, hogy a pandémia első hullámában több mint 100 hajléktalanságban élő ember költözhetett önkormányzati bérlakásba, zsúfoltságenyhítő intézkedésként, és válhatott aztán nagy többségük rendes önkormányzati bérlővé. Szintén jelentős segítség a legelesettebbek számára, hogy tavaly közel 40 idős, otthontalan ember költözhetett tartós lakhatási megoldást jelentő nyugdíjasházi lakásba a városvezetés által kiírt pályázat keretében.
Jól látszik az intézkedésekből, hogy a jelenlegi budapesti városvezetés, akárcsak a 19-20 század fordulóján a Bárczy István által vezetett székesfőváros önkormányzata elkötelezett a lakásínség felszámolásában, és ehhez kerületi politikai vezetők, civil szervezetek és aktív budapesti állampolgárok részvételére is épít. A 110 éves Népszálló mai lakói számára pedig egy szolidáris társadalom, szolidáris város jelentheti egyedül azt a közeget, amiben tényleg otthonra lelhetnek Budapesten.
Budapest, 2022. 02. 17.
Tatár Babett
[1] Bárczy István polgármester előterjesztése a fővárosi lakásviszonyok javítása tárgyában, 1909, "KELET PÁRIZSÁTÓL" A "BŰNÖS VÁROSIG" Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához, I. kötet, 1870-1930, Összeállította és szerkesztette: Sipos András és Donáth Péter, Budapest Főváros Levéltára - Budapesti Tanítóképző Főiskola Budapest, 1999. https://mek.oszk.hu/10000/10056/10056.htm#28
[2] GYŐRI PÉTER - SASS LAJOS: A NÉPSZÁLLÓ TÖRTÉNETE I., 1912 – 1990, in: Otthontalanul … Tégy az emberért!, Menhely Alapítvány – BMSZKI, 2003. https://www.bmszki.hu/hu/kiadvanyaink-1
[3] Győri-Sass: i.m.:6-7. o.
[4] Győri Péter: Idősorok a hazai hajléktalanságról in Társadalmi Riport 2020.
[5] Habitat: ÉVES JELENTÉS A LAKHATÁSI SZEGÉNYSÉGRŐL - 2020, szerk: Gosztonyi Ákos, Habitat for Humanity Magyarország, https://habitat.hu/sites/lakhatasi-jelentes-2020/
[6] A kilakoltatásokról statisztikát tesz közzé a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, ez elérhető a honlapjukon: https://mbvk.hu/678/ingatlannal-kapcsolatos-egyes-vegrehajtasi-cselekmenyek-statisztikaja/
[7] Habitat: i.m. 25. o
[8] Habitat for Humatity: FEKETELAKÁS 3.0, Javaslatok a magánbérlakás-piac megfizethetőbbé és biztonságosabbá tételére https://habitat.hu/sites/feketelakas/problemak/
[9] Habitat for Humatity: Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2021, 81-133 o
[10] Habitat for Humatity: Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2021, 133 o
[11] Gyorsjelentés a 2018. februári hajléktalan adatfelvételről, https://februarharmadika.blog.hu/2018/03/29/negy_hajlektalan_kozul_harom_lakasban_elhetne_181
[12] https://otthonbudapesten.hu/integralt-telepulesfejlesztesi-strategia.html