Kedves Érdeklődő!
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) számára nagyon fontos, hogy ne „csak” fedelet biztosítson otthontalan embereknek, de tegyen azért is, hogy az ellátásra szorulók méltósággal élhessék mindennapjaikat. Munkatársainkkal igyekszünk olyan körülményeket, szolgáltatásokat biztosítani, programokat és klubokat szervezni, melyek hozzájárulnak, hogy a velünk kapcsolatba kerülő otthontalanok minél teljesebb életet élhessenek.
Most induló internetes kampányunk keretében, 11 cikk és egy kisfilm segítségével szeretnénk tenni azért, hogy a hajléktalanságban élők mindennapi érzéseikkel, nehézségeikkel, emberi problémáikkal, szükségleteikkel együtt váljanak láthatóvá, mert egyedül a megismerés, a megértés, az elfogadás, a reális kép kialakulása hozhat igazán hatékony segítséget a védőháló nélkül élő, kiszolgáltatott embereknek.
Szeretnénk elérni, hogy a honlapunkon és a BMSZKI facebook-oldalán az elkövetkező három hétben (2017. augusztus 31-ig) megjelenő tartalmak segítségével mi is érdemben tegyünk azért, hogy változzon a hajléktalanság hazai megítélése, hogy minél többen megláthassák, mennyi minden áll egy-egy személyes tragédia mögött, felismerhessék, hogy talán nincs is olyan nagy különbség azok között, akiknek saját fedél van a fejük fölött és azok között, akiknek nincs.
Nagyon megköszönjük, ha figyelemmel kíséri kampányunkat, esetleg mások figyelmét is felhívja az annak keretében készült kisfilmünkre vagy egy-egy megjelenő cikkünkre.
Amennyiben kampányunkkal kapcsolatban kérdése van, kérjük, erre a címre küldje el levelét: a modszertan@bmszki.hu. A tárgy mezőbe írja bele, hogy "kampány".
Tegyünk együtt a rászorulókért!
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei 2017. március 1. és 2017. augusztus 31. között „Bűnmegelőzés és áldozatsegítés a hajléktalan-ellátásban” címmel, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsának támogatásával pályázati programot valósít meg (BM-16-MI-0137). Célunk a hajléktalan és a hajléktalanság közvetlen veszélyzónájában élő emberek áldozattá válásának megelőzése, segítségnyújtás a már áldozattá vált személyeknek, ill. a szakemberek képzése, készségfejlesztése, valamint az információnyújtás. Kampányunk is ennek a programnak a része.