Emlékszem arra, amikor pályám kezdetén a Családok Átmeneti Otthonban élő édesanyák nem mentek el nőgyógyászati vizsgálatra – akkor sem, ha súlyos nőgyógyászati tüneteik is voltak. Vagy ha el is mentek, azzal az élménnyel jöttek vissza az intézménybe, hogy nagyon rossz élmény volt számukra.
Mert megjegyzést tettek rájuk: a ruházatukra, a szagukra, a viselkedésükre; arra, hogy sok gyereket szültek vagy hogy keveset; hogy úgy döntöttek, megtartják a magzatot, és arra is, hogy nem – mert olyan a helyzetük. Kevesen tudják, hogy bántalmazó párkapcsolatban élő nő nem dönthet a saját testével kapcsolatos kérdésekben. Megjegyzést tettek a lakcímükre, és abból sokszor arra következtettek, hogy a testükkel keresik a kenyerüket. Arra is, ha szőrösek, odalent, arra is ha csupaszak. Emiatt szégyenérzetük volt, megalázónak, kiszolgáltatottnak érezték a helyzetüket. Olyan is előfordult, hogy fájdalmasnak élték meg a vizsgálatot.
Túl sok tapasztalatom nem lévén akkor ezeket a megéléseket nem nagyon tudtam kezelni. Ugyan már, több ezer nő használja ugyanazt a szolgáltatást, miért is nem tudtok ti is úgy viselkedni, olyannak lenni, mint a többi nő, miért van bajotok már ezzel is?
Sok nővel, sok édesanyával találkoztam a munkám során, és ezekből a találkozásokból azt tanultam meg, hogy nem vagyunk egyformák. Más a családi hátterünk, a társas kapcsolataink, a párkapcsolataink, máshogy telnek a hétköznapjaink, mások a nehézségeink, a bántásaink, a fájdalmaink, más a stressz, amivel meg kell küzdenünk, és nem ugyanazt éljük meg örömként, sikerként, boldogságként – s kinek miből jut több... Formálnak minket, formáljak a mentális képeségeinket, a neuronjainkat az agyunkban, formálják a lelkivilágunkat, formálják testünket. Különbözőek vagyunk születésünktől fogva és a lényünket ért hatásoktól. Pontosan ezek miatt nem egyformán hatnak ránk mondatok, megjegyzések, a testünket ért érintéseket is másmilyenek éljük meg – akár bántónak még akkor is, ha azok jó szándékúak.
Kinek, vagy minek kell ahhoz más milyenek lenni, változni, hogy a társadalmunkban élő emberek bizonyos szolgáltatásokhoz egyformán hozzájussanak?
Kisgyerekkorunkban megtanítják nekünk egy színes gyermekjátékon keresztül, hogy ugyanannak a doboznak a belsejébe a különböző formájú, különböző színű műanyag alakzatok elférnek egymás mellett. Sőt mi több, ahhoz, hogy ezek a különböző alakzatok a doboz bejesébe jussanak, nem kell másmilyennek lenniük. A kockának nem kell körnek lenni, a háromszögnek nem kell csillagnak lennie, mert minden alakzat megtalálja azt a nyílást, amely a saját formájára van szabva.
Felnőtt emberekként, miért akarjuk betuszkolni a kör alakú alakzatokat a kockára szabott lyukon keresztül?
Azért van létjogosultsága a párhuzamos szolgáltatásoknak, jelen esetben a nőgyógyászati rendelőnek, mert a családok átmeneti otthonaiban élő édesanyák, a hajléktalan szállókon élő nők nem jutnak el nőgyógyászati vizsgálatokra. Olyan nehézségekkel és problémákkal küzdenek, amelyek nem bújnak el a szobában, a kisszekrényben, a kis dobozban, nem lapulnak egy szatyor alján, hanem makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy elkísérjék őket mindenhová, a nőgyógyászati rendelésekre is. A szexuális erőszak lenyomatai, a többszöri vetélés fizikai és lelki fájdalma, a sokadik abortusz szégyene, feldolgozatlan gyásza, a bántalmazó kapcsolat PTSD tünetei vagy az egzisztencia hiánya, a szegénység és a lakhatási nehézségek miatt érzett szégyen – és a többi…, a végtelenségig lehetne sorolni – makacsul kapaszkodnak beléjük, a lelkükbe, a testükbe vájják éles karmukat.
Ezekre a makacsul beléjük kapaszkodó nehézségekre nincs felkészülve egy általános nőgyógyászati rendelő. A futószalagszerű vizsgálatok során a páciensnek kell alkalmazkodnia a protokollhoz, és nem a vizsgálat menetét alakítják a szolgáltatást igénybe vevőhöz. Olyan ez, mint amikor a színes kör formát kicsit kockára nyomkodnánk, hogy áttuszkoljuk a kockákra szabott kapun, és legtöbbször eszünkbe se jut, hogy a kaput tegyük flexibilisé, vagy újakat hozzunk létre, ahol átfér mindenki.
A nőgyógyászati rendelő az a hely, ahol a legkiszolgáltatottabbak és leginkább sebezhetőbbek a nők. Miért ne lehetne egy nőgyógyászati vizsgálat során azt érezni, hogy a nehézségeinkkel türelmese, megértő, empatikus, emberséges, együttérző a vizsgálatot végző személyzet? Pont, amire szükségünk van, meztelenül kitárulkozva, széttárt lábbakkal fekve egy vizsgáló ágyon.
Két érzés van bennem: hála és köszönet azok felé a férfiak felé, akik ezeket a mondatokat meghallották, érzékenyen és cselekvőleg reagáltak az intézményünkben élő nők nehézségeire, és szükségleteire. Köszönöm az intézményeinkben élő nők nevében is Bicskey Leventének, Köszönöm Havasi Zoltánnak, hogy az anyagi hátteret biztosítottátok, a helységet színvonalas nőgyógyászati rendelővé varázsoltátok. Köszönöm Gerencsér Tamásnak is amiért ennek a projektnek a hivatalos útját egyengette. Példaértékű és követendő a munkásságotok minden férfi számára. Nagyon nagy szükség van MA Magyarországon a nőknek, az ilyen jó érzésű férfiakra, mint Ti vagytok. Reménykedünk, hogy sok férfi követi majd a példátokat.
(Lakatos Zsuzsanna a BMSZKI nőgyógyászati szakrendelőjének megnyitóján elhangzott beszédének leirata.)