A Budapesti Módszertani szociális Központ és Intézményei két pályázati programot valósított meg 2012 szeptembere és 2014 nyara között az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával. Az „Első lépés” című (TÁMOP 5.3.1.) program 67 alacsony iskolai végzettségű, tartósan munkanélküli hajléktalan ember önálló életvitelének elősegítését, foglalkoztathatóságának javítását, míg a „Nyitás az utcára” című (TÁMOP 5.3.3) projekt 120, a fővárosban életvitelszerűen közterületen élő hajléktalan ember társadalmi integrációjának elősegítését, s ez által, közvetett módon az utcán élők számának csökkentését tűzte ki céljául.
A két program zárására közös konferenciát szerveztek, mely sajtótájékoztatóval kezdődött.
Győri Péter, a BMSZKI szakmai igazgatóhelyettese köszöntőjében ismertette a hajléktalan élethelyzetben élő emberek foglalkoztatási és iskolai végzettséggel kapcsolatos mutatóit a 2013-as február 3-i adatfelmérés, 9716 hajléktalan ember kérdőíves válasza alapján. A felmérésből kiderül, hogy a hajléktalan emberek 32%-ának volt munkavégzésből származó jövedelme (70%-uk alkalmi, 22% rendszeres munkát, 11% közmunkát végzett), 24%-uk részesült valamilyen nyugdíjszerű ellátásban, 7% pedig kemény, bár el nem ismert munkával (gyűjtögetésből, kukázásból) tartotta el magát. A hajléktalan emberek mindössze 20%-a részesül önkormányzati segélyben, 11%-uknak pedig egyáltalán nem volt a kérdezést megelőző hónapban jövedelme. 2006 eleje óta folyamatosan csökken mind a munkabérből, mind a társadalombiztosítási jövedelemből élő hajléktalan emberek aránya. Budapesten kétszer annyi hajléktalan ember dolgozik, mind vidéken, ám a vidéki városokban a hajléktalan emberek jóval nagyobb arányban jutnak hozzá önkormányzati segélyhez, mint a fővárosban (27% vs 12%). A közterületen élőknek csupán töredéke (13%) rendelkezik stabil közösségi jövedelemmel (nyugdíjjal, rokkantsági járadékkal) és csupán 2.5%-uknak van rendszeres munkája, ugyanakkor többségük dolgozik: alkalmi munkát végez (29%), gyűjtöget/kukázik (39%) illetve közmunkát végez (5.7%). A stabil lakhatás hiányán és az alacsony iskolai végzettségen, illetve piacképes szakma hiányán túl a válaszadók 31%-ának van olyan betegsége, ami akadályozza a munkavállalást, 19% túl „öreg”, 10% megváltozott munkaképességű és 30% említette, hogy nem lehet munkát találni.
Pelle József, a BMSZKI igazgatója az uniós pályázati programok szerepét mutatta be a hajléktalan ellátó intézmények életében, s beszélt a hatékony forrásfelhasználásról. Ismertette a két program eredményeit: 35 hajléktalan élethelyzetben lévő, többnyire szállón élő ember szerzett OKJ-s szakmát, 18 fő folytatta általános iskolai, középiskolai tanulmányait, min. 46 főnek sikerült munkát találni (közülük 13 hajléktalan embert foglalkoztattunk támogatással), és 67 fő önkéntes munkát végzett. A BMSZKI Első lépés programban legalább 31 fő lakhatási helyzete javult, ami azt jelenti, hogy szállóról kiléptető lakásba, albérletbe vagy szolgálati lakásba költöztek. A „Nyitás az utcára” program keretein belül pedig 120 hajléktalan ember költözött közterületről lakhatásba: 98 fő hajléktalan szállásra, 22 fő bérelt lakásba.
Rajdos József, az „Első lépés” program hajléktalan résztvevője elmondta, hogy 2013-ban érkezett a Váltó-házba, a BMSZKI szenvedélybeteg emberek rehabilitációját végző szállására. Előtte 30 évig alkoholista életformát folytatott, és 17 évig utcán élt. A program keretében kertfenntartó szakmát adó OKJ-s képzésre iratkozott be, és sikeresen el is végezte azt. Saját szavai szerint: „Sikerként könyvelem el, hogy 30 éves alkoholista múlttal, 47 évesen bele tudtam vágni ebbe a képzésbe.” Kiemelte azt is, hogy „jól eső érzéssel tölt el, hogy rajtam kívül sokan tudtak élni ezzel a lehetőséggel.”
Rokay Károly szinténaz „Első lépés” program hajléktalan résztvevője, a program keretében felsőfokú nyelvvizsgát tett, ami – idézve őt - „nem jelenti azt, hogy azonnal munkát is kaptam, de remény van rá”, mert ez nem csak rajta múlik. A program nagy vívmányának tartja, hogy egy hajléktalan ember „ebben az anyagi helyzetben és életkorban önigazolást nyerhet, sikerélményt szerezhet abból, hogy levizsgázott targoncából vagy kertépítésből. Annak ellenére, hogy a társadalom peremére sodródott.”
Károly fontosnak érezte, hogy hajléktalan sorstársairól is beszéljen: „A tévhitek és az előítéletek ellenére a hajléktalanság nem betegség, nem ragályos, viszont nagyon kellemetlen helyzet. 2 éve élek sorstársaim között, és elmondhatom, hogy többségük önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, ahonnan visszakerülni a társadalomba, nagyon nehéz. A TÁMOP az ilyen peremvidéki embereknek segít, tartást ad nekik!”
Budapest, 2014. június 18.