Események

2018. 04. Prága-Brno 

2018 áprilisában munkatársaink  a cseh Platforma pro Socialny Bídleny hajléktalan embereket segítő ernyőszervezet vendéglátásában prágai és brnói szociális segítő szervezeteket látogattak meg. A szervezet- és intézménylátogatások tapasztalatát itt adjuk közre.

2017. 11. - Barcelona

Barcelonában a résztvevők az önkéntességgel kapcsolatban cseréltek tapasztalatot, illetve látogattak meg olyan projekteket, szolgáltatásokat, ahol önkéntesek is, vagy főleg önkéntesek dolgoznak. Az evvel kapcsolatos tapasztalatokról itt számolnak be.

Barcelona - közös beszámoló

2017. 09. - London

A londoni találkozó résztvevői meglátogattak több lakhatási projektek, és megismerkedtek különböző segítőkkel - a szakirányú végzettségű munkatársakon túl sorstárs segítőkkel és a szervezet sokszínű belső képzési programjával, ideértve a gyakornoki programot, mely segítségével korábban hajléktalanként élő emberek is a szervezett fizetett alkalmazottaivá válhatnak. A találkozóval kapcsolatos beszámolók, előadások itt találhatóak.

2017. 06. - Helsinki

Első közös képzési találkozónkra 2017. júniusában került sor, Helsinkiben. A mintegy 20 nemzetközi résztvevő (hivatásos és sorstárs segítők) lakhatási programokat látogattak és tapasztalatot cseréltek a hajléktalan emberek sorstárs segítőként illetve tapasztalati szakértőként történő bevonásáról.

Az evvel kapcsolatos élmények itt olvashatóak.