Üdvözöljük!

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, állandóan változó, gyarapodó intézményeivel egyben az ország és a közép-európai régió egyik legnagyobb szociális szolgáltató szervezete. Az intézmény mérete azonban inkább szakmai kihívás, mintsem büszkeség tárgya számunkra. Honlapunk kísérlet arra, hogy bemutatkozzunk azoknak, akik munkánk, szolgáltatásaink iránt érdeklődnek. A honlapon több nagy méretű dokumentum is elérhető, melyek letöltése némi időt vesz igénybe. (De megéri!) A honlapot megpróbáljuk folyamatosan fejleszteni. A javaslatokat, dokumentumokat, közlendőket a következő címre várjuk: titkarsag@bmszki.hu

DOKUMENTUM FELHASZNÁLÁSA ESETÉN NE FELEJTSEN EL A FORRÁSRA HIVATKOZNI, A SZERZŐK A COPYRIGHT JOGOKAT FENNTARTJÁK MAGUKNAK.

Hírek

Beszéljünk a hajléktalan emberek társállatairól!

Szervezetünk mindig is nagy figyelmet fordított azokra az emberekre, akik valamilyen speciális igénnyel érkeztek. Mi ezek közé soroljuk azt is, ha egy ügyfelünk társállattal él és vele együtt kéri befogadását. Az elmúlt másfél év folyamán – a Befogadó BMSZKI Program megszületését követően – már nem csak arra helyeztük a hangsúlyt, hogy ügyfeleinket társállataikkal együtt is fogadni tudjuk intézményeinkben, hanem arra is, hogy egyre professzionálisabb segítséget tudjunk nyújtani ellátottjaink és a velük érkező, vagy közterületen velük együtt élő kedvenceik számára.

tovább >>

Részemről ez egyfajta társadalmi szerepvállalás – Beszélgetés Dr. Pop Andreával

Pop Andrea doktornő idén márciusban csatlakozott a BMSZKI Traumatudatos Nőgyógyászati rendelőjének stábjához. Magánrendelésén – a G1 Intézetben – két hetente pro bono fogadja a Családok Átmeneti Otthonából érkező nőket és fiatal lányokat. Lánszki Réka, a rendelő programfelelőse beszélgetett vele indíttatásáról, illetve arról, hogy a traumatudatos szemlélet hogyan van jelen mindennapi munkájában.

tovább >>

A BMSZKI Egészségügyi Szolgálata Kiváló Minősítést szerzett

A BMSZKI Egészségügyi Szolgálata 2025 tavaszán megszerezte az MSZ EN ISO 9001:2015 és MEES 2.0 tanúsítványokat.
Az ISO egy nemzetközileg elismert minőségirányítási szabvány, amely azt biztosítja, hogy egy szervezet: átlátható és szabályozott folyamatokkal dolgozik, folyamatosan törekszik a szolgáltatás minőségének javítására, figyelembe veszi a partnerek, ügyfelek, ellátottak visszajelzéseit, csökkenti a hibák, hiányosságok előfordulását.

tovább >>

Táncterápia egy hajléktalan szállón? Miért is ne?!

2025. május 23-án és 24-én rendezzük meg a harmadik BRIDGE Jótékonysági Gardróbvásárt Somoskői Rita – SytleMentor, a Mentés Másként Alapítvány és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) együttműködésében. A divatesemény a fenntartható divat népszerűsítése mellett fontos társadalmi üzenetet fogalmaz meg, a hajléktalan élethelyzetbe került nők nehézségeire hívja fel a figyelmet. A vásár bevételét a szervezők teljes egészében a BMSZKI hajléktalan nőknek szóló traumatudatos szolgáltatásainak bővítésére ajánlották fel.

tovább >>

Beszámoló a BMSZKI téli krízisidőszakban nyújtott ellátásairól, 2024-25

Munkatársaink már 2024 őszén a hajléktalan emberek számának emelkedését észlelték az utcán is és a főként fedél nélkül élőket fogadó éjjeli menedékhelyeken és nappali melegedőkben. A tél során aztán végig nagyon magas volt az igénybevétel a szolgáltatásainkban. A fővárosi ellátórendszerre vonatkozó, társszervezetektől érkező tél végi adatok is ugyanígy emelkedéseket mutattak.

tovább >>

Pilot program a mentruációs szegénység enyhítésére

Pilot programot indít a BMSZKI a menstruációs szegénység enyhítésére, betétautomaták kihelyezésével. 

Bár az elmúlt években elő-elő kerül a menstruációs szegénység fogalma a sajtóban és a szakmai közbeszédben, ahhoz képest, hogy milyen sok nőt érint ez a probléma, még mindig nagyon keveset beszélünk róla. 

tovább >>