Ha hajléktalan emberekre gondolunk, általában középkorú szakállas férfiak jutnak eszünkbe – pedig legalább minden negyedik hajléktalan élethelyzetben lévő ember nő! Talán kevésbé szembetűnő, hogy a hajléktalan emberek között nők is élnek, mert a férfiaknál kevesebben éjszakáznak közülük közterületen (lehet, hogy veszélyesebbnek tartják) és többen hajléktalanszállókon. A hajléktalanszállókon lakókról pedig nem rí le, hogy nem lakásból indulnak dolgozni reggelente… Vannak olyan szállók, ahol csak nőket fogadnak, és vannak olyanok is, ahol párok is együtt maradhatnak – ez utóbbiból kevesebb van, mint amekkora az igény, s vannak olyan vidéki városok, ahol heteroszexuális párok csak egymástól külön térhetnek nyugovóra.
Lehetséges, hogy azért is van kevesebb nő a hajléktalan emberek között, mert a hajléktalan férfiak egy része a válással válik hajléktalanná, a lakásban pedig a volt feleség marad, a gyerekekkel vagy egyedül. Az is elképzelhető azonban, hogy a női hajléktalanság más, mint a férfiaké, és a hajléktalan élethelyzetben élő nőket elsősorban nem közterületen vagy hajléktalanszállón kell keresni.
Hajléktalanszállókon gyerekek nem alhatnak. Azok a szülők, akiknek kiskorú gyermekei vannak, és lakhatási gondokkal küzdenek, egy családok átmeneti otthonába kérhetik felvételüket a gyermekeikkel együtt, vagy a gyerekeket ideiglenesen egy átmeneti gyermekotthon gondjaira bízhatják. (Ez utóbbit bárki kérheti, aki gyermeke nevelésében átmeneti időszakra akadályoztatott, pl. az az egyedülálló szülő, akire kórházi kezelés vár, és máshogy nem tudja megoldani gyermekének elhelyezését.) Vannak olyan családok átmeneti otthonai, amelyek csak anyákat fogadnak gyermekeikkel, míg mások egyszülős és kétszülős családokat is el tudnak helyezni. A családok átmeneti otthonaiban majdnem 4000 főnek tudnak országosan ellátást biztosítani, 1085 szobában/lakóegységben. Ennél azonban sokkal többen igényelnék ezt a fajta ellátást, és kényszerülnek ennek hiányában gyermekeiktől külön élni.
Elképzelhető, hogy a nők könnyebben találnak szívességi vagy olcsó lakhatást az ellátórendszeren kívül – gondozásért, takarításért cserébe, esetleg könnyebben befogadják őket ideig-óráig családtagok, rokonok. A közterületen illetve hajléktalanszállón éjszakázó nők közül majdnem minden ötödik töltötte az előző éjszakát lakásban vagy valamilyen egyéb, nem hajléktalan-ellátó intézményben (pl. kórházban)!
Azt is tudjuk, hogy a közterületen illetve hajléktalan szállón élő nők jóval kisebb arányban élnek egyedül, és majdnem háromszor annyian párkapcsolatban, mint a hajléktalan férfiak. A hajléktalan nők jobban ápolják kapcsolataikat is, többen tartják napi szinten a kapcsolatot felnőtt vagy kiskorú gyermekeikkel, (volt) férjükkel, élettársukkal, míg a férfiak leginkább a testvéreikkel szoktak beszélni. A hajléktalan-szállón élő nők nagy részének van gyereke, egyharmaduknak három vagy több gyereke van, és nagyon magas azoknak az aránya is, akiknek legalább egy gyermeke már maga is hajléktalan felnőtt!
Arra a kérdésre, hogy van-e valami az életben, amire büszkék, a közterületen és hajléktalanszállón éjszakázó nők közül többen említették gyermekeiket, unokáikat, sőt, párjukat, mint akik azt válaszolták, hogy semmire nem büszkék! Sokan büszkék arra is, amit hajléktalanként elértek: „még mindig talpon vagyok”, „nem csúsztam tovább a lejtőn”, „ebben a helyzetben is ember maradtam”, „nem adom fel soha” – és valóban, ez sem kis teljesítmény.
A hajléktalan nők sok traumát hordoznak, a PTSD tüneteit mutatják. Sokszor ez akadályozza meg őket abban, hogy kilépjenek a hajléktalanságból.
Kedves Érdeklődő, köszönjük, hogy elolvasta cikkünket! Ajánljuk figyelmébe kampányunk többi írását is, amelyek elérhetőek itt.