A lakhatással összefüggő társadalmi problémák, a hajléktalanság és a lakhatási szegénység lényegesen összetettebb jelenségek, mint azt általában feltételezzük. Míg a hajléktalan szó említésekor hajlamosak vagyunk leginkább az utcán, aluljárókban élő emberekre gondolni (holott a hajlékkal nem rendelkezők jelentős része intézményekben él, többségükről pedig az utcán sétálva senki meg nem mondaná, hogy nem saját otthonukban laknak), addig a lakhatási szegénység fogalmára legtöbbször mindössze vállrándítás a reakciónk. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy olyan kifejezésről van szó, ami csak a legutóbbi időkben kezdett beépülni a közbeszédbe, pedig komoly figyelmet érdemelne.
Hiba ugyanis azt gondolni, hogy elszigetelt, keveseket érintő jelenségekről van szó. Olyasmiről, ami bennünket biztosan nem érinthet. Miközben a lakhatás (tartós szívességi ingatlanhasználat, biztos albérlet, saját tulajdonú lakás) önerőből történő biztosításának hiánya önmagában is tízezreket érint, a lakhatási szegénység (kikapcsolt közművek, túlzsúfolt ingatlanok, a bank részéről felmondásra kerülő hitelszerződések vagy épp az alapvető komfort hiánya) esetében már százezrekről beszélhetünk.
A Habitat for Humanity 2015. évre vonatkozó jelentése alapján abban az évben 12.000-nél is több ember kényszerült arra, hogy legalább egy éjszakát éjjeli menedékhelyen töltsön. Legalább 9.000-en voltak valamelyik átmeneti szálló lakói. Azoknak az alapvető szükségleteik kielégítésében segítségre szorulóknak a száma pedig, akik problémájuk miatt nappali ellátást vettek igénybe, elérte a 30.000-et. 9.000-en laktak (egyedülálló szülő gyermekével, gyermekeivel, szülőpár gyermekével, gyermekeivel) családok átmeneti otthonában. És 3.000-en voltak, akik valóban az utcán éltek.
A lakhatási szegénység azonban ennél lényegesen több embert érint.
A már említett jelentés alapján az érintettek szám 840.000-re tehető. 100.000 fogyasztót kapcsoltak le a villamosenergia-, földgáz- vagy távhő-hálózatról tartozás miatt és 140.000 jelzáloghitellel rendelkező adós volt, aki három hónapon túli fizetési hátralékkal rendelkezett.
A megfelelő lakcímmel nem rendelkezők száma 100.000-re volt tehető az adott évben.
Ezen adatok ismeretében már biztosan sokkal nehezebb távoli, keveseket érintő problémaként tekinteni a hajléktalanságra és a lakhatási szegénységre, ahogyan óhatatlanul megkérdőjeleződik az is, vajon mennyire lehet igaz az a gyakori vélekedés, miszerint az ilyen helyzetbe kerülő emberek többsége kizárólag maga tehet arról, hogy efféle fordulatot vett az élete.
A rendszerváltást követően megszűnő nehézipar, a feleslegessé váló szakma, a munkanélkülivé válás, a család elvesztése, akár a házasság, élettársi kapcsolat felbomlása, akár tragédia következtében, az állami gondozásból kikerülő fiatal magára maradása, a kigazdálkodhatatlanul magas albérlet árak, a kellő pénzügyi ismeretek nélkül felvett (deviza)hitel, a bántalmazó családi háttér előli menekülés mind-mind olyan problémák, melyek könnyen járhatnak igen súlyos következményekkel. A megfelelő családi háttér és/vagy intézményi segítség, szociális háló híján sajnos akár a lakhatás elvesztéséhez.
Kedves Érdeklődő, köszönjük, hogy elolvasta cikkünket! Ajánljuk figyelmébe kampányunk többi írását is, amelyek elérhetőek itt.
A fotót Román Péter készítette.