A hajléktalansággal kapcsolatban legelőször a nélkülözés jut az ember eszébe. Az otthon elvesztése, a biztonság, az élet kiszámíthatóságának megszűnése, az anyagi kiszolgáltatottság. Kétségtelen, hogy a hajléktalanná válás traumája olyan teher, ami könnyen megtörheti és a társadalom peremére sodorhatja az embert. A veszteségekkel megküzdeni rettenetesen nehéz, és e küzdelemben egészen eltérő megoldási stratégiákhoz folyamodnak az otthonukat elvesztők.
Míg a kétségbeesés, a gyászfolyamatban (hiszen sokszor egy egész élet veszik el) történő megrekedés időnként önpusztító utakra csábítja az embert, számos esetben a művészet válhat azzá az eszközzé, ami elviselhetőbbé teszi a mindennapokat, kapaszkodót jelenthet olyan helyzetekben, amikor hatalmas erő kell nem csak a remény életben tartásához, de akár még ahhoz is, hogy ne adjuk fel.
A művészet olyan terápiás eszköz, ami segít feldolgozni a velünk történő dolgokat, a bennünk zajló folyamatokat, de ennél sokkal több is. Egy vers, egy kép létrehozása önmagában is értékteremtés, a személyiség kiteljesedésének egyik legmagasabb foka. És amellett, hogy egyre több hajléktalan alkotó van, szerencsére egyre több alkotásuk jut el szélesebb közönséghez is.
A művészet olyan tevékenység, ami összeköthet bennünket, nem csak az alkotókat és a közönséget, de a különböző társadalmi rétegeket is. A létrehozott értékek felmutatása pedig különösen fontos azoknál a csoportoknál, melyek általános társadalmi megítélése (sokszor az ismeretek, személyes tapasztalatok hiánya miatt) nem feltétlenül kedvező.
Ma már évente számos olyan rendezvényre, összejövetelre, kulturális programra kerül sor, melyek igen széles körből szólítják meg a művészetek, társadalmi kérdések iránt érdeklődőket. Ennek a láthatóságnak ékes példája az Év Alkotása-díj kiosztása, amit 2016-ban már tizedik alkalommal adott át a Fedél Nélkül utcalap által felkért zsűri. Hogy egyáltalán nem komolytalan szakmai díjról van szó, azt markánsan bizonyítja az is, hogy a döntéshozók közt ott voltak Szász Lilla és Eifert János fotóművészek, Tóth Krisztina költő, Cserna-Szabó András és Nyáry Krisztián írók.
És ki ne találkozott volna már a Fedél Nélküllel, ami folyóiratként értékes válogatást tesz hozzáférhetővé az olvasóknak és szolgáltat olyan minőségi tartalmat, melyek legnagyobb részét hajléktalan emberek hozták létre? De kiemelhetnénk még Leé József Bánom is én című könyvét vagy Deli Bálint még idén megjelenő, Ha felnővök, gyerek leszek kötetét, ami olyan gyerekverseket tartalmaz, melyek a halállal foglalkoznak. És amely kötet otthontalan szerzője megnyerte a már említett díjat vers-kategóriában, azonban a díjat már csak lánya vehette át helyette.
Rengeteg értékes alkotó van és remek alkotás születik ma Magyarországon, melyek kiválóan bizonyítják, hogy a hajléktalan emberek hogyan járulnak hozzá kulturális gyarapodásunkhoz, épp ezért fontos, hogy minél többen megismerhessék őket, azokat. Néhány éve a Fiatal Írók Szövetségének és az FN-nek a szervezésébe valósult meg Budapesten, a Nehru-parton az Elfogadnál egy tál ételt egy hajléktalantól? címet viselő közös rendezvénye, melynek célja az volt, hogy egészen különböző társadalmi helyzetben lévő embereknek jelentsen találkozási pontot, hogy egy közös nap bebizonyíthassa, jóval kisebbek a különbségek köztünk, mint azt távolról hisszük. A program során hajléktalan szerzők alkotásait adták elő hivatásos színészek, a közönség arcát figyelve nem maradt kétség, hogy ezek a művek ételt jelenthetnek a léleknek, ételt, amit érdemes és fontos elfogadni. Mert gazdagabbá teszi a befogadót, mert tiszteletet kap az alkotó és azért, mert fontos, hogy megismerjük egymást.
A programon kétszáznál is többen vettünk részt és még sokszor hallgattuk végig, hogy milyen remek nap volt, míg a Heti Betevő és a Food Not Bombs önkéntesei mindnyájunknak adtak egy-egy tányér ennivalót.
A BMSZKI intézményei és munkatársai számára nagyon fontos, hogy ne csak fedelet biztosítsanak, de ahhoz is hozzájáruljanak, hogy az ellátásra szoruló emberek méltósággal élhessék mindennapjaikat. Igyekeznek olyan programokat, klubokat működtetni, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ellátottak minél teljesebb életet élhessenek. Legyen szó sportról vagy társasjátékról, mentálhigiénés munkáról, önsegítő csoportról vagy épp alkotóműhelyről.
Kedves Érdeklődő, köszönjük, hogy elolvasta cikkünket! Ajánljuk figyelmébe kampányunk többi írását is, amelyek elérhetőek itt.